Hírek
2014. Szeptember 23. 08:28, kedd |
Helyi
Forrás: ITE
Ingyen lehet szakmát tanulni vagy jogosítványt szerezni?

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal idén is meghirdette az Újra tanulok programját, melynek segítségével a felnőtt lakosság ingyenes képzéseken vehet részt, növelve így kompetenciájukat és elhelyezkedési esélyeiket.
Kiknek szánják a programot?
Az augusztus elején meghirdetett program tulajdonképpen nem új, hiszen 2012 óta fut, és összességében mintegy 44 milliárd forintos uniós támogatásból valósul meg. A program célja, hogy az elavult képzettséggel rendelkező vagy alacsony életszínvonalon élő, szakmával nem rendelkező felnőtt lakosságot olyan képzésekre irányítsa térítésmentesen, amelyre valós igény van a munkaerőpiacon, elhelyezkedésük így a képzés végeztével biztosított – olvashatjuk a mixin.hu magazin portálján. Előnyben részesülnek a hátrányos helyzetű régiókban, településeken élők, akik a leginkább rászorulnak erre.
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal határozza meg, hogy melyik megyében milyen képzésekre jelentkezhetnek az érdeklődők, attól függően, hogy az adott megyében, régióban milyen munkavállalókra van szükség. Ez tulajdonképpen segítség a munkaadói oldalnak is, hiszen nagyobb kínálatból választhatnak majd, illetve a program segítségével közelebb kerül egymáshoz a keresleti és kínálati oldal.
Még mindig alacsony a képzettség
A program bevezetését az indokolta, hogy Magyarországon egyre több a hiányszakma, és az európai átlaghoz képest alacsonyabb a képzettségi szint is, ezen szeretnének változtatni a munkaügyi Hivatal munkatársai.
Az utóbbi években ugyan bővült a közfoglalkoztatás, amelynek keretében évről évre több munkavállaló jutott közmunkához, ám ez nem jelenthet senki számára végleges megoldást. A közfoglalkoztatottak azon részének, akik nem rendelkeznek iskolai végzettséggel vagy alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek, nagy lehetőséget jelenthet, ha újra beülnek az iskolapadba és ott piacképes szakmát tanulnak. A szakma megszerzésével pedig a valódi munkaerőpiacon vállalhatnak munkát, mellyel életszínvonaluk is növekedhet.
A program korábbi éveinek tapasztalatait leszűrve jól látszik, hogy a képzések beindulása és a szakmák megszerzése már most javította a foglalkoztatottsági rátát, amelynek további javulása várható a programtól.
Ez is segítség
A programban résztvevőktől nem csupán a képzés költségeit vállalják át a munkaügyi hivatalok, hanem az utazás vagy az orvosi vizsgálatok költségeit is, hiszen ezek is megterhelőek lehetnek egy-egy családnak.
Az induló képzések tehát megyénként különbözőek, az állami foglalkoztatási hivatal honlapján megtalálható, hogy melyik megyében milyen képzésekre lehet jelentkezni.
A jogosítvány megszerzése is ingyenes?
Lehetőség van a jogosítvány ingyenes megszerzésére is, ám csak abban az esetben, ha valakinek a munkáltatója a jogosítvány megszerzését feltételül írja elő számára, gondoljunk itt egy tehergépkocsi-vezetői engedélyre például. Egy ilyen jogosítvány megszerzést finanszíroz a hivatal, de egy B kategóriás jogosítvány megszerzésére nem ad lehetőséget.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Szeptember 13. 09:28, szombat | Kék hírek
A vezetés közbeni telefonhasználatot ellenőrzi a rendőrség az utakon
Keddtől országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, a rendőrök elsősorban a vezetés közbeni telefonhasználatot figyelik