Hírek
2013. Július 02. 10:19, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Indul a NAV nyári ellenőrzési akciója
Kedden megkezdte augusztus végéig tartó nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Célpont: az üdülők, strandok, fesztiválok, elektronikus kereskedelem, szépészeti szektor...
Az országos akció során az adóellenőrök és a pénzügyőrök a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon, a nyári fesztiválokon, a szabadtéri rendezvényeken és az idegenvezetési szolgáltatóknál vizsgálódnak.
A NAV keddi közleménye szerint az idén az ellenőrzések kiterjednek az elektronikus kereskedelemre, a szépészeti szektorra, a vendéglátóhelyekre és a személyszállító szolgáltatókra is.
Az adóhatóság azt vizsgálja, hogy a kereskedők, szolgáltatók adnak-e számlát vagy nyugtát, a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat, a kereskedők számot tudnak-e adni áruik eredetéről, illetve betartják-e a jövedéki termékek árusítására vonatkozó szabályokat.
Csakúgy, mint az elmúlt évben, az idén is ott lesznek a revizorok és a pénzügyőrök például a Sziget Fesztiválon, a Hungaroringen, a Művészetek Völgyében, de kisebb vásárokon is felbukkanhatnak, akár munkaidőn kívül is.
Tavaly nyáron a NAV országosan több mint 13 ezer vizsgálatot végzett és az esetek 28 százalékában tapasztalt jogsértést. A legtöbb visszaélést az ellenőrök a nyugtaadás és a foglalkoztatás szabályszerűségének vizsgálata közben tárták fel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 11. 08:26, vasárnap | Belföld
Operatív törzs: ahol riasztás van érvényben, ott aki teheti, ne induljon útnak
2026. Január 11. 08:24, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - Metzi győzelmével nagy lépést tett a csoportelsőség felé a Győr
A címvédő Győr 27-24-re győzött a két magyar játékossal felálló francia Metz HB vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szombati rangadóján.
