Hírek
2012. Február 08. 08:07, szerda |
Sport
Forrás: mno.hu/FFT
Hol lesz az új Puskás Stadion?
Megpróbáltuk elképzelni, hogyan passzíroznak be még egy stadiont a jelenlegi mellé. A szoborparkra teszik az új arénát vagy a lakóparkra?
Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának elnöke egy reggeli tévéinterjúban számolt be a kormány terveiről, e szerint egy ideig két „Puskás Stadionunk” lesz.
A „régi” Puskás Stadion felső karéját elbontják, így annak befogadóképessége 40 ezer főre csökken. Az MLSZ kérésére így a régi stadion a világbajnoki selejtezők alatt is üzemel majd.
Közben még februárban pályázatot írnak ki egy új, 45 ezres, 60 ezresre bővíthető stadion felépítésére, ami várhatóan 2015-re készülne el, ezután a régit atlétikai stadionná alakítanák át.
„Az új aréna építésének két-két és fél éve alatt nem marad az ország nagy stadion nélkül. Közben párhuzamosan elkezdik építeni - nem a régi helyén, hanem mellette - az új Puskás Stadiont” – mondta Bánki.
De hol kaphatna helyet az új Puskás Stadion a régi mellett? Próbáltuk utolérni Bánki Eriket, de mivel ez nem sikerült és Vígh László, az állami sportingatlanok fejlesztését és üzemeltetését felügyelő kormánybiztos sem kívánt nyilatkozni, így magunk játszottunk el a gondolattal, hogy mégis hol férne el az új Puskás.
Mintának az Ajax pályáját az Amsterdam Arenát választottuk, ami nagyjából 52 ezer fő befogadására képes. Ezt próbáltuk meg elhelyezni a mostani aréna mellett.
Orbán Viktor miniszterelnök a kormányhatározat elfogadásakor októberben azt mondta, hogy az egész környéket szeretnék rendbe tenni úgy, hogy a kerékpárosok és az atléták is megtarthassák helyeiket.
Ebből mi arra következtetünk, hogy a Milenáris és a Szoborpark (amit már az atlétikai Eb ideje alatt sem lehetett elbontani műemlékvédelmi okokból) is marad a helyén, így a stadionnak egyetlen helye marad a régi mellett, mégpedig a keleti oldalon, a Kisstadion helyén. Ott viszont a régi olimpiai parkból kihasított, privatizált lakópark teszi kissé szűkössé a területet, ráadásul így már nagyon messzire kerül majd az új stadion a Puskás Stadion metrómegállótól, amelyet egykor azért építettek dupla peronnal és négy sínpárral, hogy elszállíthassa a mérkőzésről hazafelé igyekvő tömeget…
Ezek érdekelhetnek még
2026. Szeptember 04. 08:00, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Borbély ferencvárosiként győzelemmel tért vissza Győrbe
A Ferencváros 3-0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.
2026. Szeptember 03. 11:00, csütörtök | Sport
Több mint egy kilométeres lövésével világrekordot ért el Mónus József íjász
Több mint egy kilométeres lövésével világrekordot ért el Mónus József íjász, aki nyolcvan centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló csúcsot.
2026. Szeptember 02. 15:00, szerda | Sport
Budapest Félmaraton - Megdőlt a nevezési rekord
Elérte a maximális létszámot a félmaratoni és a 10 km-es táv is a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon.
2026. Szeptember 01. 14:00, kedd | Sport
Férfi kézilabda Szuperkupa - Ezúttal is Veszprémbe került a trófea
A Veszprém 37-35-re legyőzte a Szegedet a férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron.
