Hírek
2015. Április 21. 07:12, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Hétvégéig vágányzár a szentendrei HÉV vonalán
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) divízióvezetője szerint a hét végéig tarthat a vágányzár a szentendrei, 5-ös HÉV vonalán a Batthyány tér és a Margit híd között, az alagútban csütörtökön észlelt repedés miatt.
Nyúl Zoltán pénteken az M1 aktuális csatorna Ma délelőtt című műsorában azt mondta, olyan tartóoszlopokon keletkezett repedés, amelyeket júniusban akartak kicserélni, ennek az időpontját most előre hozzák. A repedés a Batthyány téri állomás felett található. A központ az MTI-vel azt közölte, hogy a sérült elemeket eltávolítják és ideiglenes fedést építenek be, majd az eredetileg tervezett időben kerülnek a helyükre az új gerendák.
Közölték továbbá, hogy a történtekben közrejátszhatott a hirtelen jött felmelegedés, amely a lebontott burkolat alatt lévő, amúgy is rossz állapotú alaplemez és a gerenda hőtágulás miatti sérülését okozta. A kockázatok mérséklése érdekében a BKV először a HÉV sebességét korlátozta, majd a nap folyamán a forgalom leállításáról saját hatáskörben, üzemeltetőként döntött.
A BKK csütörtök este közölte, hogy a repedés miatt a HÉV-szerelvények helyett pótlóbuszok közlekednek a kieső szakaszon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
