Hírek
2012. November 21. 09:46, szerda |
Helyi
Forrás: lvp / fotó: szentendreihirek.hu
Három és fél évtized szőnyegszövés - kiállítás
November végéig látható a 35 éves Szentendre Falikárpitszövő Szakkör kiállítása a Városháza Polgármesteri Galériájában. A kör három és fél évtized munkáit tekinthetik meg az érdeklődők.
November elején nyílt meg a 35 éve, Czakó Margit vezetésével működő Szentendre Falikárpitszövő Szakkör kiállítása a Városháza Polgármesteri Galériájában. A tárlatot, mely több mint három évtized munkáját mutatja be, a kör születésnapja alkalmából rendezte. A kiállítást Perjéssy Barnabás nyugalmazott igazgató nyitotta meg, aki méltatásában elmondta, hogy ugyan alapvetően a szőnyegszövés, a gobelinkészítés közvetlenül nem kapcsolódott szentendrei hagyományokhoz, de a körnek illetve Czakó Margit munkájának köszönhetően meghatározó szereplője lett a városnak.
A szőnyegszövő kör már 35 éve folyamatosan működik, ez alatt az idő alatt pedig majd 150-en vettek részt a foglalkozásokon, sőt akad olyan résztvevő, mint Lázár Ildikó, Nagyné Bakos Éva, akik már kezdetektől fogva máig aktív tagjai a körnek. Perjéssy Barnabás azt is hozzátette, hogy a több mint három évtized alatt 1500 összejövetelt tartott a kör, amely több mint 3000 órát töltött együtt. A munkáikból nyílt tárlat még november 30-áig megtekinthető a hivatal ügyfélfogadási idejében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
