Hírek
2023. Június 23. 06:00, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Gyopáros Alpár: folytatódni fog a Magyar falu program

Folytatódni fog a Magyar falu program, a támogatási összegek a mindenkori költségvetés adottságaihoz mérten állnak rendelkezésre - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Veszprém vármegyei Malomsokon, ahol a program részeként három fejlesztést adtak át mintegy 50 millió forint értékben.
Gyopáros Alpár hangsúlyozta: a település példája igazolja, hogy a programmal arra ösztönzik a falvakban született és nevelkedett fiatalokat, maradjanak helyben, tartsák az élő, mindennapos kapcsolatot szüleikkel, rokonaikkal.
Közölte, a kormány döntött arról is, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) keretösszegét 50 százalékkal emelik 2024. január 1-től.
A kormánybiztos elmondta, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint míg húsz éve Malomsokon mintegy 600 ember élt, addig a 2010-es évek elejére, közepére 25 százalékkal csökkent a népességszám.
Magyarország csaknem háromezer településének 86 százaléka évtizedes távlatban hasonló nagyságrendben veszítette el a népességszámát. Ennek az volt az oka, hogy hiába szerették a fiatalok a szülőfalujukat, az "akkori balliberális kormányok különböző vidékgyűlölő, faluromboló intézkedései miatt" arra kényszerültek, hogy elköltözzenek - mondta.
Gyopáros Alpár hangsúlyozta: a Magyar falu program meghirdetésével a kormánynak az is célja volt, hogy a kistelepülések népességszáma növekedjen. Malomsokon a KSH és a Belügyminisztérium adatai szerint jelenleg 536 ember lakik.
Kiemelte, hogy Malomsokon 2020 óta 100,5 millió forint értékben valósultak meg fejlesztések a program révén.
A Pápa térségi falvakban az elmúlt négy évben 15 milliárd forintnyi beruházás valósult meg, Veszprém megyében pedig több mint 40 milliárd forintnyi a programban - mondta.
Kovács Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a falusi csokkal együtt mintegy ezermilliárd forint fejlesztés történt az elmúlt négy évben magyarországi forrásból az ötezer lélekszám alatti kistelepüléseken.
Kiemelte, hogy Malomsok éves költségvetése 70 millió forint, amiből nem tud nagyobb beruházásokat megvalósítani, hiszen a kistelepülésekhez hasonlóan nincs komolyabb helyi bevétele.
A Magyar falu program révén azonban komoly versenyhátrányt tud ledolgozni, amivel a helyben maradást ösztönzi - mondta.
Fintáné Dóra Mária (független) polgármester a most átadott 54,4 millió forint értékű három fejlesztésről elmondta: 29,4 millió forintot nyertek vízelvezető árok felújítására, 10 millió forintból járdaszakaszokat rekonstruáltak több mint 280 négyzetméter területen. Mindezeken túl csaknem 15 millió forint támogatásból fűnyíró traktort, hozzá kapcsolható pótkocsit, rézsűkaszát, hótolólapot, ágaprítót és önjáró fűnyírót szereztek be.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Belföld
Agrometeorológia: számottevő csapadék várható, de nem elegendő mennyiségben
Számottevő csapadék várható csütörtökön és pénteken, bár nem egyenletes területi eloszlásban és nem elegendő mennyiségben - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Augusztus 22. 07:40, péntek | Belföld
Orbán: folytatni kell a béke iránt tett erőfeszítéseket
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - írta a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után közzétett Facebook-bejegyzésében.
2025. Augusztus 22. 07:39, péntek | Belföld
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot, a Szent István Nap több mint száz, zenei, kulturális és gasztronómiai programja hat napon át várta a közönséget Budapest több helyszínén.