Hírek
2014. Március 04. 08:21, kedd |
Helyi
Forrás: Nagy Olivér
Fordulatos meccsen hiába a kemény hajrá - kikaptak junior kosarasaink
Rendkívül fordulatos meccset játszottak a Szentendrei Kosárlabda SE junior játékosai a hét-végén a MALÉV SC ellen. A fiúk nagy előnyt dolgoztak le, majd nagyarányú vezetést sze-reztek, de végül elmaradt a győzelem.
Szombaton a MALÉV SC ellen játszott hazai mérkőzést a Szentendrei KSE junior csapata. Ez volt az SZKSE második összecsapása a MALÉV ellen, mely végül nagy küzdelemmel és hajrával zárult.
A játék első negyede nagyon szorosnak ígérkezett. Bár az első percekben még a MALÉV vezetett, jó tízpontos előnnyel, a negyed végére mégis a szentendreiek szereztek előnyt. A második negyedben a szentendreiek belelendültek a játékba, sikeres támadásaiknak és véde-kezéseiknek köszönhetően már több mint tíz ponttal vezettek a fiúk.
A harmadik negyedben azonban minden a visszájára fordult, miután a MALÉV védekezésnél elkezdett zónát játszani. Innentől kezdve szentendreieknek alig akadt egy két ponttal záruló támadásuk, védekezésben pedig többször előfordult, hogy csak úgy átengedték az ellenfelet a labdával.
A negyedik negyed elején a MALÉV már jó húsz ponttal vezettet, amikor Szentendre elkez-dett letámadást játszani, ami végül eredményesen be is vált, és így a csapat elkezdte vissza-hozni az eredményt.
Csak túl késő volt már és az utolsó percekben a támadásnál elkövetett kisebb hibák a MALÉV malmára hajtották a vizet, így végül az eredmény:
Szentendrei KSE - Malév SC 48-57
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
