Hírek
2013. Április 14. 11:56, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI
Fiatal képzőművészek nemzetközi biennáléja Szentendrén
Az augusztus végéig látható kiállítással az alapítvány segíti a fiatal, még kezdő, részben ismeretlen művészek bemutatkozását.
Mintegy kétszáz fiatal alkotó mutatkozik be péntektől a Budapest Art Expo Alapítvány által rendezett kiállításon a szentendrei MűvészetMalomban.
„Szentendrén új generáció mutatkozik be, amelynek tehetséges képviselői a kortárs hazai művészet alakulásának máris fontos és egyre jelentősebb szereplői” - fogalmazta meg Gergely Mariann, a Szépművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze, a Budapest Art Expo Alapítvány kuratóriumának elnöke.
A kiállításon való megjelenésre 40 évesnél fiatalabb magyar és külföldi művészek jelentkezhettek. Mintegy kétszázan adták be alkotásaikat, Magyarországon kívül Romániából, Szlovákiából, Horvátországból, Szerbiából és Szlovéniából. A pályázatok között a legváltozatosabb képzőművészeti műfajok képviseltetik magukat: a hagyományos festészet, grafika, szobrászat mellett a fotó, a videó, a számítógépes művészet és az installáció is megjelenik.
"A beküldött pályaművek tükrözik a jelenleg népszerű stílusirányzatokat, a nemzetközi trendek hatását, eközben széles skáláját mutatják az egyéni kezdeményezéseknek, a sajátos formai megoldásoknak" - jellemezte az idei anyagot a művészettörténész.
Az augusztus végéig látható kiállítással az alapítvány segíti a fiatal, még kezdő, részben ismeretlen művészek bemutatkozását, elindulását a pályán. A tárlat egyúttal megmutatja, a fiatal alkotók hogyan látják, értik és érzik a körülöttük lévő világot - tette hozzá Gergely Mariann.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.
2024. Május 17. 18:41, péntek | Belföld
GVH: számos ponton módosít a Viber hatósági eljárás miatt
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel