Városlista
2026. április 27, hétfő - Zita

Hírek

2016. Augusztus 11. 08:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Blikk

Féltékenységből kaszabolt a budakalászi férfi

Féltékenységből kaszabolt a budakalászi férfi

Brutális részletek derültek ki a Budakalászon csaknem halálra késelt Rózsika néni (80) szenvedéseiről.

T. Mihály (79), miután összekaszabolta idős élettársát, a több sebből vérző asszony mellől annak fiát hívta, szenvtelenül közölte a fiatalemberrel, hogy megszurkálta az édesanyját. Végül a fiú értesítette a mentőket.

Rózsi nénit a nyakán sebezte meg felbőszült párja, de az információk szerint a védekezés közben maga elé emelt karján is több vágás éktelenkedett. Hihetetlennek tűnhet, de az idős embert a féltékenység vezérelte, amikor kést emelt asszonyára.

A helybélieket megrázták a történtek, bár agresszív embernek ismerték Mihályt.

– Misi nagyon szorgalmas ember, rendben tartotta a kertet, és sokat főzött, igaz, ha a pohár fenekére nézett, már durvábban viselkedett – tette hozzá az egyik ismerős. Rózsika néni egyik barátnője szerint a féltékenység vezérelte Mihályt.

– Miska rettenetesen féltékeny típus volt, szerintem valami hasonlón veszhettek össze – mondta.

A faluban szóbeszéd, hogy az idős férfi attól sem rettent vissza, hogy visszatartsa gyógyszereit Rózsikától, ha épp olyan kedve volt. Mihály kegyetlen természete nyílt titoknak számított az ott élők között: állítólag volt olyan, hogy dühében kiöntötte az élettársa által vásárolt mosószert, mert attól félt, hogy meg akarja mérgezni őt.

Végh József kriminálpszichológus szerint a féltékenység fiatal korban is sok problémát okoz, ám idős korban még pusztítóbb lehet.

– Vélhetően már fiatal korában is féltékeny volt a férfi, idős korban azonban még­inkább felerősödnek ezek a jellemvonások. Bonyolult érzelem, hiszen szeretet vezérli alapvetően a féltékeny embert – tette hozzá a szakember.

Rózsikát a mentők életveszélyes állapotban szállították kórházba. Információink szerint az asszony állapota mostanra stabilizálódott. T. Mihályt a rendőrök előállították, emberölés kísérlete miatt indítottak nyomozást ellene.

Interjú: Blikk

Fotó: police.hu

Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 27. 07:40, hétfő | Bulvár

A Guardian értesülése szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát

Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják