Hírek
2016. Január 12. 14:24, kedd |
Helyi
Forrás: HVG
Felfüggesztettet kérnek a babájukat kocsiban hagyó szentendrei párra

Vádat emeltek az ellen a házaspár ellen, akik – amíg vásároltak – az autóban hagyták hathetes kisbabájukat.
A csecsemőnek nem esett baja, de a vádirat szerint a vádlottak súlyos kötelességszegése veszélyeztette a csecsemő testi épségét.
A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy házaspárral szemben, akik a vád szerint tavaly júliusban a nyári melegben egy budapesti bevásárlóközpont parkolójában, a lezárt autóban hagyták másfél hónapos gyermeküket.
Az esetről a hvg.hu is beszámolt: a kisbaba háromnegyed óráig egyedül volt a kocsiban a 28-31 fokos melegben, és sírt, amíg szülei nagyobb testvérével vásároltak az Eurocenterben. Az autó ablaka pár centiméterre le volt húzva. A kicsinek nem esett baja a kánikula ellenére, de a rendőrök kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak nyomozást a szülők ellen.
A vádirat szerint a vádlottak súlyos kötelességszegése veszélyeztette a csecsemő testi épségét, illetve fejlődését, ezért a kerületi ügyészség a szentendrei szülőket kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja, és velük szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.
Fotó: illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód
Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével
Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik