Hírek
2016. December 06. 12:00, kedd |
Helyi
Forrás: Szentendre Önkormányzata
Ételosztás a rászorulóknak
A Szentendrei Altiszti Akadémia kezdeményezésére és felajánlásával, valamint Szentendre Önkormányzata támogatásával idén először meleg étel osztást tartanak Szentendrén a rászorulók számára.
Az ételosztásra 2016. december 10-én, szombaton 14órától, a Fehérház előtti parkolóban kerül sor.
Korunk felgyorsult világában, a hétköznapok taposómalmában, a napi feladatok utáni rohanásban még a mások problémáira érzékenyek is hajlamosak észrevétlenül elmenni elesett embertársaik mellett. Gyakran a tehetetlenség érzése is visszatart a cselekvéstől, hiszen annyi a baj a világban, hogy reménytelennek látszik megbirkózni valamennyivel. Pedig sokszor egy-egy jó szó, egy gesztus is elég, hogy kimozdítsuk a másikat a mélypontról, hogy odafigyelésünket kifejezzük.
Fontos, hogy saját környezetükben minél többen tegyenek azért, hogy másokon segítsenek. Különösen nagy hangsúlyt kapnak a jótékonysági rendezvények a tél beálltával és az ünnepek közeledtével.
A Szentendrei Altiszti Akadémia kezdeményezésére és felajánlásával, valamint Szentendre Város Önkormányzata együttműködésével és támogatásával idén először meleg étel osztást tartanak a városban rászorulók számára 2016. december 10-én 14.00 órától a Fehérház előtti parkolóban (Dózsa György út 18.), mintegy 220 adagban.
Petricskó Zoltán általános alpolgármester
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 12. 16:00, vasárnap | Életmód
A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson a kontinensek képviselői békefényt gyújtanak meg
Afrika, Amerika, Európa és Óceánia hívei Szent Ferenc békelámpása lángjával gyújtanak fényt azon az imavirrasztáson, amelyet XIV. Leó pápa vezet a Szent Péter-bazilikában szombaton hat órától.
2026. Április 12. 14:00, vasárnap | Életmód
Sikerrel visszaérkezett a Földre a NASA Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion
Sikerrel visszaérkezett a Földre az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion, négy tagú legénységgel a fedélzetén pénteken.
