Hírek
2020. Március 01. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti/fotó:police.hu
Emberkereskedelem miatt letartóztattak egy salgótarjáni férfit

Emberkereskedelem gyanúja miatt folytatnak nyomozást egy 21 éves salgótarjáni férfi ellen; a több embert kényszermunkán dolgoztató férfit a bíróság letartóztatta
- közölte az MTI-vel a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton. Dankóné Nagy Éva elmondta: a gyanúsított február 7-én eddig ismeretlen személytől 70 ezer forintért "megvásárolt" egy férfit, akit megalázó módon dolgoztatott, az éjszakákat egy fatárolóban kellett töltenie. A sértettet arra hivatkozva nem engedte el, hogy az érte kifizetett összeget még nem dolgozta le.
A férfi 2019-ben lakhatást ígért - munkájukért cserébe - két másik férfinak, akiket dorogházai ingatlana melléképületeiben, gépkocsiban "szállásolt el". Az egyik sértettet személyi szabadságától is megfosztotta.
A szóvivő közölte: a 21 éves férfit a megyei főkapitányság és a bátonyterenyei rendőrkapitányság nyomozói fogták el, vele szemben emberkereskedelem és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt folytatnak eljárást. Vizsgálják azt is, hogy mások sérelmére követett-e el hasonló jellegű, vagy egyéb bűncselekményeket.
A bíróság pénteken rendelte el a férfi letartóztatását - tette hozzá a szóvivő.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 08:44, péntek | Belföld
A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható
A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható, a Dunántúlon lesz hűvösebb és felhősebb, míg a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön lesz melegebb, oda inkább csak vasárnap érkezik meg a csapadék
2025. Augusztus 01. 08:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: nagyon nagy az érdeklődés a 3 százalékos lakáshitel iránt
Nagyon nagy az érdeklődés a fix 3 százalékos lakáshitel iránt - mondta a miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken.
2025. Augusztus 01. 08:39, péntek | Belföld
Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet
Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet – közölte a pályázatot koordináló Veszprém-Balaton 2023 Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik