Hírek
2013. Február 28. 08:05, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Elkerülő tehervasúti körgyűrű épül Budapest körül
A kormány döntött a Budapestet elkerülő, úgynevezett „V0-s” tehervasúti körgyűrű megépítéséről - mondta Szijjártó Péter külkapcsolatokért felelős államtitkár szerdán a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
Az államtitkár elmondta: a beruházás során 113 kilométer hosszú, kétvágányos, villamosított, két Duna-hidat is tartalmazó, nyílt vágányon óránként 160 kilométeres sebességet lehetővé tevő folyosót építenek meg. A kizárólag vasúti teherszállításra szánt útvonal Tatabánya és Cegléd között épül, így a vasúti teherszállítmányok a jelenlegi 4-5 nap helyett egy nap alatt szelhetik majd át az országot - tette hozzá.
Szijjártó Péter elmondta: a kormány még vizsgálja, hogy a kínai fejlesztési bankkal kötött, legalább 1 milliárd eurós fejlesztési együttműködés forrásainak felhasználásával építik-e meg a beruházást, vagy előnyösebb lenne uniós forrásokból finanszírozni az építkezést. Hozzátette: amennyiben a kínai forrás segítségével készül el a beruházás, úgy 2014 tavaszán elkezdődhet a kivitelezés, tehát addigra el kell végezni a költségbecslést, a tervezést és engedélyezést, és 2017-re elkészülhet az útvonal.
Az államtitkár emlékeztetett: Magyarország egyik legnagyobb értéke a földrajzi elhelyezkedése, amelyből "hasznot kell húzni". Úgy fogalmazott: Magyarország a kelet-nyugati, illetve nyugat-keleti vasútszállítás tekintetében jelenleg versenyképtelen, az új beruházással "evidenssé kell tenni", hogy, ha valaki ezen a viszonylaton akar vasúton szállítani, az Magyarországon keresztül tegye.
Szijjártó Péter elmondta: a magyarországi vasúthálózat Budapest központú, ami a személyszállítás esetében érthető, de a teherszállítás szempontjából hátrány. Emlékeztetett: napközben nem lehet ráereszteni a tehervasúti szállítmányokat a túlterhelt Budapest környéki elővárosi útvonalakra, így a teherszállítmányok átlagos sebessége Magyarországon jelenleg óránként 3 kilométer.
Az államtitkár bejelentette: az új tehervasúti útvonal a Budapestet Győrrel és Béccsel összekötő 1-es vasúti főútvonalról Tatabánya-Szárligetnél ágazik majd le és Vértesboglár-Vértesacsa-Ercsi-Kiskunlacháza-Bugyi-Dabas útvonalon éri majd el a Budapestet Cegléddel és Nyíregyházával összekötő 100-as útvonalat. Az útvonalat "autópálya-szerűen" építik majd meg, így többek között Székesfehérvár, Pusztaszabolcs, Kecskemét és Szeged felé is lesz leágazás - tette hozzá.
Szijjártó Péter szerint a beruházás a magyarországi építőipar számára óriási lökést adhat, de a komáromi, tatabányai és szolnoki rendező-pályaudvarok megnövekedett forgalma is új munkahelyeket teremt.
Emlékeztetett: Magyarországon 1948 óta nem volt zöldmezős közforgalmú vasútépítés.
A külkapcsolatokért felelős államtitkár kérdésre válaszolva elmondta: a ferihegyi gyorsvasút megépítése egyelőre lekerült a napirendről, hiszen a Malév csődje miatt csökkent a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalma, ráadásul az egyik terminált a repülőtér üzemeltetője be is zárta.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 08:16, kedd | Belföld
Újabb két Airbus H225M helikopterrel bővült a Magyar Honvédség flottája
Két újabb H225M típusú helikopter érkezett a Magyar Honvédséghez az Airbus Helicopters franciaországi gyártóközpontjából
2024. Május 14. 08:14, kedd | Külföld
Eurobarométer: a fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a közelgő európai parlamenti választásokon
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38 százalékának véleménye szerint a szavazás a leghatékonyabb módszer a véleménynyilvánításra
2024. Május 14. 08:13, kedd | Belföld
Köznevelési főosztályvezető: 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig
Jövő decemberig összesen 524 ezer személyes használatú, oktatási célt szolgáló notebook kerül a diákokhoz és 55 ezer a pedagógusokhoz - jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési stratégiai főosztályvezetője Kecskeméten hétfőn
2024. Május 14. 06:00, kedd | Bulvár
Az önkéntes véradás fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Posta új bélyege
Az önkéntes véradás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Posta egy új, alkalmi bélyeg kibocsátásával