Hírek
2014. November 17. 07:49, hétfő |
Helyi
Forrás: Szentendrei Kosárlabda Se
Elképesztő győzelem: óriási hátrányból fordítottak kosarasaink
Több mint 20 pontos hátrányt követően fordított a Szentendrei Kosárlabda SE felnőtt csapata a hétvégén a TFSE együttese ellen. A fiúk az első negyed után felrázták magukat és végül nyolc ponttal győztek.
Szentendre KSE-TFSE (Erdődi Péter összefoglalója)
Ezen a hétvégén a TFSE felnőtt csapata volt az ellenfelünk. Rossz előjelnek tűnt, hogy néhány tapasztalt alapjátékosunk nem tudott részt venni a mérkőzésen, így több juniorkorú kosaras is meghívást kapott a keretbe, és többek közülük játéklehetőséget is kaptak. Már a bemelegítés közben látszott ellenfelünk magassági fölénye, melyet a mérkőzés során több ízben ki is használtak a vendégek.
Az első negyedben mutatott védekezésbeli hibák és a gyenge dobóteljesítményünknek eredményeképpen a második negyedet tetemes hátrányban kezdtük. 1. negyed eredménye: 6-27
A nyitó negyed hibáiból okulva, a második negyedben védekezést váltottunk, megzavarván ezzel ellenfelünket, és így elkezdtük ledolgozni hátrányunkat. Félidei eredmény: 20-31
A harmadik negyedben szívós csapatvédekezésünknek, az egyre javuló egyéni dobóteljesítményeknek, és a jó időben végrehajtott cseréknek köszönhetően átvettük a vezetést. 3. negyed eredménye: 43-41.
A negyedik negyed legfontosabb feladata az előny megtartása, illetve növelése volt, a feladatot pedig sikerült megoldania a fiúknak.
Végeredmény: 65-57
Összességében gratuláció illeti a csapatot, amiért ekkora ponthátrányból ilyen higgadt játékkal meg tudta nyerni a mérkőzést. Hatalmas köszönet illeti a szurkolótábort is, akik hatodik emberként végig a játékosokkal voltak a pályán.

A Szentendrei Kosárlabda SE következő meccsei:
2014. 11. 22. Szombat
Leányfalu, Szt. Imre herceg u. 9.-11. - Várady-Szabó Mihály Tornacsarnok
9:00 Szentendrei KSE - BKGDSE (Gyerek)
10:40 Gödöllői Sportklub - Százhalombattai KSE Batta Boys (Gyerek)
12:20 BKGDSE - ? (Gyerek)
14:00 Szentendrei KSE - ? (Gyerek)
16:00 Szentendrei KSE - Treff 07 SE (Junior)
2750 Nagykőrös, Vadas u. 2. - Petőfi S. Ált. Isk.
10:00 Pityke KSE - Szentendrei KSE (Kadet Lány)
1118 Budapest, Ménesi út 5. Közigazgatástudományi Kar Tornacsarnoka
11:30 NKE-KTK DSE - Szentendrei KSE NB II.
Kapcsolódó cikk:
Két vereség, de helytállva – pályán a szentendrei kosarasok
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
