Városlista
2026. április 27, hétfő - Zita

Hírek

2016. November 07. 11:00, hétfő | Helyi
Forrás: Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták az esztergomi csalót

Elfogták az esztergomi csalót

A Szentendrei Rk. Bűnügyi Osztálya folytat eljárást csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Andrea 44 éves esztergomi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a nő 2016. szeptember 14-én a kora délutáni órákban jelent meg egy szentendrei dohányboltban, ahol egy általa kitalált történetre hivatkozva egy zárt borítékot adott át az alkalmazottnak. Azt mondta, hogy az üzlet tulajdonosának hozott eurot. Az alkalmazottól elkért 400 ezer forintot, majd a helyszínről gyalogosan távozott.

Csak ezt követően derült ki, hogy a borítékban nem bankjegyek, hanem papírdarabok voltak.

A nőt a fővárosi rendőrök – más bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt - 2016. november 4-én a délutáni órákban elfogták és előállították a Budapest Rendőr-főkapitányság XV. kerületi Rendőrkapitányságára. Ekkor derült ki, hogy a közel két hónappal korábbi csalást S. Andrea követte el. A 44 éves nőt ezért a szentendrei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

A nyomozó hatóság előterjesztést tett az előzetes letartóztatásának elrendelésére.

Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 27. 07:40, hétfő | Bulvár

A Guardian értesülése szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát

Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják