Városlista
2026. február 23, hétfő - Alfréd

Hírek

2016. November 30. 09:00, szerda | Helyi
Forrás: Szentendre Önkormányzata

Együtt ünnepeltek

Együtt ünnepeltek

A Petzelt József Szakgimnázium és Szakközépiskola az EMET támogatáskezelő által meghirdetett Határtalanul! pályázatban 2.060.000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert.

A projekt célja, hogy erősítse az itthoni és határon túli magyar fiatalok közötti barátságot, bővítse a diákok kulturális ismereteit.

Partneriskolánk a Vajdaságban, Óbecse városában található Közgazdasági Kereskedelmi Középiskola. Régi barátság köti össze iskoláinkat, hiszen már harmadik alkalommal találkoztunk a Határtalanul! program keretében. Ebben az évben „Közös Nemzeti Kincseink” címmel rendeztük meg a programokat, és az októberi nemzeti megemlékezéseinkhez kapcsolódtak az utazások. Iskolánk 24 diákja és három pedagógusa október 6-án, az Aradi Vértanúk Napján látogatták meg a határon túli emlékhelyeket. Koszorút helyeztünk el a Thán Károly szobornál Óbecsén, valamint Szabadkán. Örömmel adtuk át ajándékainkat az óbecsei Lurkó Ház rászoruló kis lakóinak.

Október 23-án, a forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján 24 óbecsei fiatal és három pedagógus kolléga érkezett Magyarországra. A háromnapos program keretén belül részt vettek az iskolai ünnepségen, és emlékező ifjúságként végigjárták városunk, Szentendre 56-os forradalmi street-art kultúrpontjait, és mécsest gyújtottak a névtelen hősök emlékére. Vendégeink megtekintették Szentendre és a Skanzen nevezetességeit, kirándultak a Dunakanyarba és Budapestre.

Az együtt töltött rövid idő tartalmasan telt, ismét barátságok kötődtek. A projekt legnagyobb hozadéka, hogy nyelvi akadályok nélkül sok fiatalnak tudjuk megmutatni a határon túli és itthoni nemzeti értékeinket. A következő programban 2017. március 15-én fogadjuk erdélyi barátainkat: a Székelyudvarhelyen működő Kós Károly Szakközépiskola tanulóit és tanárait.

Fotó: Szentendre Önkormányzata

Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 23. 13:00, hétfő | Bulvár

Középkori \"vámpír\" arcát rekonstruálták horvát kutatók

Első alkalommal, több mint négyszáz év távlatából sikerült rekonstruálni annak a férfinak az arcát Horvátországban, akit saját korában vámpírnak tartottak - írta az Index.hr horvát hírportál.

2026. Február 23. 11:00, hétfő | Külföld

Robert Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába irányuló áramkivitelt

A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást.