Hírek
2015. Október 26. 07:35, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Egyre több a feljelentés a családon belüli erőszak miatt

Érzékelhetően több áldozat fordul a hatóságokhoz a családon belüli erőszak önálló tényállássá válása óta -
nyilatkozta a Magyar Hírlap hétfői számában Galajda Ágnes, a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke, a Bírónők Egyesületének elnöke. A szakember szerint a változás ugyanakkor nem jelenti azt, hogy több családon belüli erőszakos bűncselekmény történne, mint korábban, hanem inkább azt mutatja, hogy "a látenciából több eset kerül a felszínre."
Mint mondta, Magyarországon 2002 óta foglalkoznak a családon belüli erőszak témájával, azóta az elnök szerint a társadalom érzékenyebbé vált, ami a bíróságokon is érzékelhető. Felhívta a figyelmet arra, hogy ugyanakkor az úgynevezett érzékenyítő programokon, képzéseken résztvevő bírák nincsenek könnyű helyzetben, mivel az ilyen jellegű bűncselekményeket nehéz bizonyítani.
Galajda Ágnes kiemelte, hogy az önálló tényállás megalkotásával az állam azt üzenete, hogy semmilyen körülmények között nem fogadható el az erőszak a hozzátartozók között sem.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
2025. Július 31. 07:46, csütörtök | Belföld
Százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
A pótfelvételivel együtt százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
2025. Július 31. 06:00, csütörtök | Belföld
Továbbra is változatlan feltételekkel érvényesíthető a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye
A négy vagy többgyermekes anyáknak 2020. január 1-je óta a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell szja-t fizetniük, ebben semmilyen változás nem történt.
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.