Városlista
2025. szeptember 14, vasárnap - Szeréna

Hírek

2017. Július 25. 07:27, kedd | Belföld
Forrás: mti

Drágul a liszt augusztustól

Drágul a liszt augusztustól

A búzatermelők elégedettek a termés mennyiségével és minőségével is, és az árak további emelkedését várják, a malmok arra készülnek, hogy az új termésből készülő liszt árát 5-10 százalékkal megemelik

- írta a Világgazdaság kedden. Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke a lapnak elmondta, hogy a tavalyi rekordévhez képest 10-15 százalékkal lesz kisebb a búzatermés, várhatóan 4,7- 5 millió tonna, a minőség pedig lényegesen jobb mint tavaly: 50-60 százalék közötti lesz az étkezési búza aránya, szemben a 2016-os kevesebb mint 40 százalékkal.

A búza ára az elmúlt hetekben kissé emelkedett, és a termelők további árnövekedést várnak. Ha ugyanis a szárazság tovább tart a nagyobb európai kukoricatermelő országokban, illetve Kanadában, akkor az közvetve árnövelő hatású lesz a búzapiacon is.

Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a párizsi gabonatőzsde árai az egy évvel ezelőtti szintnél 10 százalékkal magasabbak, ennek nyomán a június elején jellemző, tonnánkénti 37-40 ezer forintos hazai búzaárak is nőttek, már 44-45 ezer forintos jegyzések is vannak. Az elmúlt időszak áremelkedése nyomán augusztusban emelni fogják a liszt árát a malmok, mintegy 5-10 százalékkal - jelentette ki a Gabonaszövetség feldolgozói tagozatát is vezető szakember.

A pékek egyelőre nem foglalkoznak a lehetséges áremelés kérdésével - válaszolták a lapnak a Magyar Pékszövetségnél.

Címkék: drágul, drágulás, liszt

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 13. 09:27, szombat | Belföld

Ejtőernyős gyakorlattal folytatódott az Adaptive Hussars 2025

Ejtőernyős ugrást hajtottak végre a Különleges Műveleti Parancsnokság katonái pénteken a Várpalota határában lévő nullponti lő- és gyakorlótéren.

2025. Szeptember 13. 09:26, szombat | Belföld

Lázár János részletes, szigorú és őszinte vizsgálatot kért a magyarkúti vonatbaleset ügyében

Minden részletre kiterjedő, \"szigorú és őszinte vizsgálatot\" kért a MÁV vezetésétől a Magyarkút megállónál péntek reggel történt vonatbaleset ügyében az építési és közlekedési miniszter.

2025. Szeptember 13. 09:24, szombat | Belföld

Orbán Viktor: a háborús fenyegetettség közvetlen

A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a háborús fenyegetettség közvetlen

2025. Szeptember 12. 07:23, péntek | Belföld

Agrometeorológia: az Alföldön csak lassan mérséklődik az aszály

A hét első felének esői, záporai sokfelé adtak alapos öntözést, de a Duna-Tisza közének déli felén továbbra is igen száraz a talaj.