Hírek
2013. Július 04. 15:44, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI/MTI Fotó: Kovács Tamás
Döntött a Kúria - érvényes a devizahitel-szerződés

Érvényes a vitatott devizahitel-szerződés, de az árfolyamrés egy százalék plusz-mínusz fél százalék lehet, erről ma döntött a Kúria döntése.
A Kúria csütörtökön hirdetett ítéletet abban a felülvizsgálati eljárásban, amelyben egy devizahitelesnek az OTP Bank ellen indított ügyét tárgyalta.
A felperes keresete szerint, mivel az átváltás költségét tételesen nem tüntette fel a bank a vele kötött szerződésben, holott ez a költség is szorosan a szerződésben rögzített kölcsönügyelthez tartozik, ezért ennek alapján a szerződés semmis.
Tavaly áprilisban az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság elutasította a keresetet, decemberben másodfokon a Fővárosi Törvényszék azonban jogerősen igazat adott az adós magánszemélynek: közbenső ítéletében kimondta a hitelszerződés semmisségét és új első fokú eljárásra utasított az összegszerűség megállapítása érdekében.
A másodfokú bíróság indoklásában többek között azzal érvelt: a fogyasztó védelme érdekében szükséges, hogy minden adat a rendelkezésére álljon, ami ahhoz kell, hogy el tudja dönteni, képes-e a szerződésszerű teljesítésre. A törvényszék döntésének hatályon kívül helyezése érdekében fordult a Kúriához felülvizsgálati kérelemmel a bank.
A tárgyalást követően a Kúria épülete előtt tüntetők Orbán Viktor házához indultak csütörtök délután, miután a Kúria érvényesnek ítélte a felperes devizahiteles szerződését - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.
A szervezők - a Koppány Csoport, az Otthonvédelmi Tanács és a Nem adom a házam civil mozgalom - felhívására a tüntetők rendőri biztosítás mellett indultak el a kormányfő otthonához. Ezt megelőzően egy kihangosítón bejátszották Orbán Viktor 2006-ban elhangzott szavait, amikor arról beszélt, ha a nép életét veszélyezteti egy kormány, akkor a népnek joga van elzavarni azt a kormányt.
A tömeg az MTI tudósítójának beszámolója szerint a Szent István körúton halad, megbénítva a Buda felé tartó közlekedést.
A tüntetők "elég volt", "le a bankokkal", "hazaárulók" felkiáltással haladnak és a kilakoltatások leállítását, a végrehajtási eljárások felfüggesztését követelik. Néhányuk akasztófát cipel magával, többeknél árpádsávos, illetve nemzetiszín lobogót látni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód
Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével
Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik