Városlista
2025. július 29, kedd - Márta

Hírek

2019. Június 22. 12:00, szombat | Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:

Donald Trump egy interjúban megismételte, hogy nem akar háborút Iránnal

Donald Trump egy interjúban megismételte, hogy nem akar háborút Iránnal

Nem akar háborút Iránnal - fejtette ki ismételten Donald Trump amerikai elnök az NBC televíziónak péntek este adott interjújában.

Az elnök ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy amennyiben mégis háború robbanna ki, akkor az mindent megsemmisítene. "Nem keresem a háborút, de ha kitörne, olyan lenne, amilyet még sosem láttunk, minden megsemmisülne" - fogalmazott.

Az interjú az NBC Találkozz a sajtóval című, szokásos heti vasárnapi politikai vitaműsorában kerül adásba, de a televízió már pénteken este részleteket hozott nyilvánosságra belőle.

Az elnök kifejtette, hogy továbbra is szándékában áll tárgyalni Teheránnal, és nem támaszt előfeltételeket a párbeszédhez. Igaz, hozzáfűzte: Irán nem rendelkezhet atomfegyverrel.

Kitért a csütörtöki döntéshozatali folyamatra, amelynek a végén úgy döntött, hogy Washington nem indítja meg a csapásokat iráni célpontok ellen. Mint elmondta: a légtérben nem voltak repülőgépek - feltételezhetően polgári, utasszállító gépekre célzott -, de attól tartott, nagyon hamar megjelenhettek volna. Megismételte a péntek reggeli Twitter-bejegyzésében foglaltakat, vagyis azt, hogy a végső döntés előtt konzultált a tábornokokkal.

"Mielőtt nekiindulunk, tudni akarok valamit. Hány ember halna meg?" - idézte fel az NBC riporterének a párbeszédet. A tábornokok, akiket az elnök nem nevezett meg, 150 várható halálos áldozatot említettek.

"Egy pillanatig gondolkodtam, aztán azt mondtam: tudjátok mit, lelőttek egy névtelen drónt, egy repülőt, mi meg itt ülünk és 150 halott emberről beszélünk, akik fél órával azután, hogy igent mondtam a támadásra, már halottak. És nekem ez az egész nem tetszett, nem gondoltam, hogy arányos válasz lett volna" - mesélte el a döntés előtti pillanatokat Trump.

Az elnök péntek reggeli Twitter-bejegyzésében már beszámolt arról, hogy pillanatokkal a csapásmérés előtt állította le az Irán elleni támadást.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld

Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe

Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok

2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld

Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.

2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld

Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben

Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.

2025. Július 28. 07:55, hétfő | Külföld

Romániában emberéletet követelt az ítéletidő

Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket és épületelemeket szakított le Romániában szombaton az ország északi felén átvonuló vihar, az ítéletidő emberéletet is követelt - közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség.