Városlista
2026. július 21, kedd - Dániel

Hírek

2023. Március 15. 13:39, szerda | Sport
Forrás: mti

Csercseszov: 13 felnőtt játékossal kell helytállnunk

Csercseszov: 13 felnőtt játékossal kell helytállnunk

A vezetőedző szerint annak ellenére helyt kell állnia a Ferencvárosnak a Bayer Leverkusen ellen, hogy mindössze 13 bevethető felnőtt játékosa van a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének csütörtöki visszavágóján.

"Senki nem épült fel a sérült futballistáink közül, így 13 felnőtt játékosunk bevethető, a többiek utánpótláskorú labdarúgók, de ennek ellenére helyt kell állnunk, csak ez számít" - mondta szerdai sajtótájékoztatóján az MTI érdeklődésére az orosz szakember, aki öt tanítványára sérülés, Botka Endrére pedig eltiltás miatt nem számíthat.

Csercseszov kifejtette: kétgólos hátrányban fontos az agresszivitás és a támadó szellem, tisztában is vannak azzal, hogy hajtaniuk kell, másrészt viszont jelezte azt is, hogy nem szabad túlságosan kitámadniuk sem, mert azt az ellenfél könnyen megbüntetheti.

"Mindenki tudja mit jelent a 0-2: nekünk minimum két gólt kell szereznünk. Idegenben játék szempontjából sikerült megvalósítani, amit akartunk, de a Bayer nagyon hatékony volt, mi pedig nem szereztünk gólt a kevés helyzetünkből. A szurkolóink jobbak voltak Leverkusenben, mint a csapat, de remélem, ezúttal együtt sikerül kivívni a győzelmet" - összegzett Csercseszov.

A játékosok részéről Dibusz Dénes arról beszélt, hogy sose jó vereséggel készülni egy ilyen fontos mérkőzésre, de a Puskás Akadémia elleni találkozót lezárták, mindenki tiszta lapot nyitott hétfőn.

"Csak egy cél lebeg a szemünk előtt, hogy győzelemmel zárjuk a csütörtöki meccset és kivívjuk a továbbjutást" - jelentette ki a válogatott kapus, aki szerint kiváló a sorozat döntőjének is otthont adó Puskás Aréna talaja. A tavalyi Magyar Kupa döntőjére utalva megjegyezte: nemcsak neki, hanem a csapat számára sem ismeretlen a nemzeti stadion.

Dibusz szerint az első felvonás pozitívuma, hogy kidolgozott helyzet nélkül játszotta le a meccset a Leverkusen, amely nem tudta megbontani a Ferencváros védekezését. Hozzátette: éppen ezért volt nagyon fájó az eredmény, mert a tervet megvalósították és ahhoz képest rossz eredménnyel tértek haza.

A visszavágó 21 órakor a portugál Artur Dias sípjelére indul. A továbbjutó együttes negyeddöntős ellenfele a pénteken 13 órakor kezdődő sorsoláson derül ki, a finálét május 31-én éppen a Puskás Arénában rendezik.

Fotó: mti

Címkék: ferencváros, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport

El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra

Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.

2026. Július 21. 09:00, kedd | Sport

Vb-2026 - A győzelmi körúttal ünnepel a spanyol válogatott Madridban

Győzelmi körúttal ünnepli világbajnoki győzelmét a spanyol labdarúgó válogatott Madridban hétfő este.

2026. Július 20. 13:00, hétfő | Sport

Férfi kézilabda junior Eb - Aranyérmes a magyar válogatott

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34-32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.

2026. Július 20. 07:36, hétfő | Sport

Vb-2026 - Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.