Hírek
2014. Március 04. 08:36, kedd |
Helyi
Forrás: Lenger Varga Péter
Célba ért a Móricz tornacsarnokának felújítása
Ünnepélyesen átadta a hétvégén a Móricz Zsigmond Gimnázium felújított tornacsarnokát a Szentendrei Kézilabda Klub, mely pályázatnak köszönhetően több mint százmillió forintból újíthatta meg a létesítményt.
Tavaly februárban kezdődött a Móricz tornacsarnok felújítása, köszönhetően a Szentendrei Kézilabda Klub sikeres pályázatának illetve annak a rendeletnek, mely alapján a társasági adókból leírhatók a látványsportágak támogatása. A beruházás értéke meghaladta a százmillió forintot, melyből a teljes körű festés mellett, megújultak az öltözők és mosdók, a szakemberek kicserélték a nyílászárókat és új szellőztető és fűtési rendszert, valamint sportpadlót is kapott a csarnok.
Hajdu Gábor, a Szentendrei Kézilabda Klub elnöke az átadást követően elmondta, amikor két évvel ezelőtt megjelent a látványsportágak támogatásáról szóló rendelet, vagyis, hogy a társasági adóból leírható a látványsportok támogatása, akkor tudták az egyesület vezetői, hogy pályázni fognak a felújításra.
„Kedvezően döntött a kézilabda szövetség illetve voltak olyan barátaink, kézilabdát szeretők, akik úgy gondolták, hogy a társasági adó adta lehetőséget felhasználva a sportág javára adják ezt a támogatást. 140 millió forintból pedig a csarnok felújítása mellett az egyesület működésére is jut” – fejtette ki az elnök.
Az ünnepélyes átadón részt vett Hadházy Sándor, a választókerület Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselő-jelöltje is.
„Ez nemcsak Szentendre, hanem az egész ország eredménye, hiszen számtalan ehhez hasonló projekt valósult meg az elmúlt évek során. Mindez elsősorban a kormány felismerésén múlott, mert felismerte azt, hogy haa sport köti le a fiatalok figyelmét, idejét a tanulás mellett, akkor attól jobb emberré válhatnak. Jobb egészségi állapotúk mellett jobb fizikummal rendelkeznek és egy közösség részei lesznek” – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

Dietz Ferenc polgármester szerint pedig Szentendre életében egyre fontosabb a sport.
„Nagyon szeretjük a képzőművészetet és azt, hogy Szentendrét ezzel azonosítják, de legalább ilyen fontos számunkra az oktatás és a sportélet is. A városban több mint 100 egyesület működik, közülük az egyik legambíciózusabb klub a kézilabda, amely elképesztő módon fejlődik. Ennek példája a Móricz tornacsarnok felújítása is” – tette hozzá a polgármester.
A Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára, Kersch Ferenc mindemellett kitért arra is, hogy jó érzés látni a fejlődést, jó érzés látni, hogy hasznosult a kézilabda szövetség döntése nyomán a társasági adó felhasználása Szentendrén.
A klub a későbbiekben még a csarnok hangtechnikáját és az eredményjelzőt is szeretné fejleszteni, előbbire pedig már rendelkezésre is áll a forrás.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
