Hírek
2022. Április 20. 11:06, szerda |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Brutális kegyetlenséggel verte halálra alkalmazottját

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják a Bács-Kiskun megyei nyomozók azt a férfit, aki Pirtón oly mértékben bántalmazta az alkalmazottját, hogy az belehalt a sérüléseibe.
A rendőrök 2021. október 27-én délelőtt őrizetbe vettek egy 66 éves pirtói lakost. A férfi a gyanú szerint néhány nappal korábban olyan súlyosan bántalmazott egy helybélit, hogy az belehalt sérüléseibe – közölte a rendőrség.
A nyomozás során kiderült, hogy a 65 éves áldozat a gyanúsított tanyáján dolgozott, és ott is lakott ellátás fejében. A két férfi azonban időnként – főként italozást követően – összeveszett, ami többször verekedésbe torkollott.
Egy ilyen összetűzés vezetett a 2021. október 24-én történt tragédiához is. A tanyatulajdonos – aki délelőtt már szomszédaival borozott – délután a későbbi áldozatával elfogyasztott némi alkoholt, majd vitába keveredtek egy kétes lopási ügy kapcsán. A veszekedés tettlegességig fajult, mely során a gyanúsított megverte a neki dolgozó férfit. A később kirendelt igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint a sértett testén legalább huszonnyolc olyan sérülés volt, amely egy tompa tárgytól származott. Az idős ember nem élte túl a nyilvánvalóan hosszabb ideig tartó, agresszív bántalmazást.
A történtekről a mentőket és a rendőrséget az egyik szomszéd értesítette. Őt az elkövető hívta fel, miután rádöbbent arra, hogy mit tett.
A gyanúsítottat a rendőrök emberölés bűntette miatt őrizetbe vették. Az eljárás során beszerzett szakértői vélemények és a tanúk által elmondottak alapján a gyanúsítást a nyomozó hatóság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettére minősítette át, amelynek büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet.
A főkapitányság munkatársai az ügy vizsgálatát befejezték, és a keletkezett iratokat átadták a főügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
2025. Július 31. 07:46, csütörtök | Belföld
Százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
A pótfelvételivel együtt százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
2025. Július 31. 06:00, csütörtök | Belföld
Továbbra is változatlan feltételekkel érvényesíthető a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye
A négy vagy többgyermekes anyáknak 2020. január 1-je óta a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell szja-t fizetniük, ebben semmilyen változás nem történt.
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.