Hírek
2017. Október 30. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Botrány az Újpest-Videoton mérkőzés után
A székesfehérvári klub közleménye szerint rasszista incidens, majd károkozás történt szombaton az Újpest-Videoton élvonalbeli labdarúgó-mérkőzés után a Szusza Ferenc Stadion öltözőfolyosóján.
Az Újpest FC vasárnap cáfolta a székesfehérváriak állításait.
A Videoton FC honlapján megjelent közlemény szerint "a hazaiak egyik játékosa megalázó, rasszista jelzővel sértegette az eredmény miatt amúgy is ideges Ezekiel Hentyt, aki ezt követően elveszítette a fejét, és kárt okozott a létesítményben".
Hozzátették, hogy Kovács Zoltán sportigazgató a helyszínen szóban elnézést kért, ezt írásban is meg fogják erősíteni, az okozott kárt pedig megfizetik.
"Bízunk benne, hogy mindenki más is vállalja a felelősséget a mai mérkőzésen történtekért, és a jövőben nem fordulnak elő hasonló esetek a magyar futballpályákon" - írták a fehérváriak. Egyben reményüket fejezték ki, hogy a magyar szövetség (MLSZ) az esetet alaposan, tényszerűen kivizsgálja majd.
Vasárnap délután kiadott közleményében az Újpest FC cáfolta a székesfehérváriak állításait, és kiemelte, hogy határozottan elutasít mindenfajta rasszizmussal kapcsolatos cselekedetet.
Mint kifejtették, Ezekiel Henty a levonulás során belerúgott egyet a játékoskijáróban található vasajtóba, ezért a biztonsági szolgálat egyik tagja rászólt. A fehérváriak nigériai légiósa azt gondolta, a mögötte érkező hazai játékos figyelmeztette, és ekkor követte el a sportszerűtlen és agresszív cselekménysorozatot - olvasható a lila-fehérek honlapján.
"Nem hangzott el az a mondat, amire hivatkozással a fehérváriak nigériai játékosa szó szerint csapatunk egyik tagja torkának esett úgy, hogy később négyen szedjék le őt a játékosunkról" - áll az újpestiek közleményében, amelyben az is szerepel, hogy teljes mellszélességgel kiállnak Bojan Sankovic mellett, és visszautasítanak mindenfajta rágalmat, sérelmezést. Az Újpest szerint "egy magyar válogatott kerettag Videoton játékos úgy jött be a játéktérről, hogy maga kiabálta saját vezetőinek, csapattársainak, hogy ha a tettekért a külföldi csapattársai nem kapnak büntetést, nem veszi fel többé a piros-kék mezt".
A hangosbemondó már a mérkőzés közben figyelmeztette a hazai szurkolókat, akik közül többen is rasszista megnyilvánulásokkal sértegették a vendégek színes bőrű játékosait. Solymosi Péter játékvezető végül nem függesztette fel a találkozót, amely a körülményekhez képest rendben befejeződött - bár az utolsó percekben egy hazai néző egy WC-tetőt dobott a pályára - és 2-2-es döntetlennel zárult.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 14. 07:15, szerda | Belföld
A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme
2026. Január 14. 07:14, szerda | Belföld
Orbán Viktor: a háború a legfontosabb sorskérdés, ami Magyarország előtt áll
Mindenki látja, hogy a háború a legfontosabb sorskérdés, ami Magyarország előtt áll, és erre a Tisza nem mond semmit - közölte a miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán.
2026. Január 14. 07:13, szerda | Belföld
Navracsics Tibor: az önkormányzati reform egyik alapvető fontosságú kérdése a szolidaritási hozzájárulás
Az önkormányzati reform egyik alapvető fontosságú kérdése a szolidaritási hozzájárulás - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. Január 14. 07:12, szerda | Belföld
A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját
A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját - közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.
