Hírek
2017. Március 10. 16:54, péntek |
Helyi
Forrás: szentendre.hu
Biztonság mindenek felett!
Március 10-én péntek délelőtt Verseghi-Nagy Miklós polgármester és Bozó Tibor dantártábornok, az Altiszti Akadémia parancsnoka tartott sajtótájékoztatót egy eltévedt lövedék kapcsán.
Előző nap jelezték a polgármesternek, illetve a rendőrséghez is bejelentették, hogy az akadémia mögötti kerékpárúton egy lövedék majdnem eltalált egy arra futó hölgyet.
Verseghi-Nagy Miklós elmondta, hogy a bejelentés egy szentendrei polgártól érkezett, aki az Eurovelo6 kerékpárúton futott, miközben szerinte közvetlen közelében lövedék ment el mellette, melynek a hangját is hallotta. A történteket azonnal bejelentette az akadémián, de nem kapott megnyugtató választ, ezért fordult hozzá a panaszával. Polgármesterként számára a legfontosabb, hogy mielőbb vizsgálják ki az ügyet, és tegyék meg a szükséges intézkedéseket az arra járók testi épsége védelmében. Hozzátette, hogy a kerékpárút 2006-ban épült meg, azóta ilyen jellegű panasz nem érkezett a Városházára.
Bozó Tibor elmondta, hogy számukra is rendkívül fontos, hogy az akadémia környezete biztonságos legyen, és az emberek bízzanak bennük. Már megtette a szükséges intézkedéseket, és a kivizsgálás befejezéséig felfüggesztette a lőtér működését: nem lőhetnek sem a katonák, sem a sportegyesület tagjai, illetve bejelentette, hogy jövő hét péntekig (március 17.) a kerékpárút előtti védművek magasságát két méterrel megemelik.
Hozzátette, hogy a lőtér nagyon biztonságos: szigorú rendszabályok vonatkoznak rá, többszörös biztonsági rendszer, többek között egy 6,4 méter magas lőfal védi. Külső hatóságok folyamatosan ellenőrzik, legutóbb 2016 októberében történt hatósági felülvizsgálat. Szerinte az akadémia területéről kilőni lehetetlen.
Nagyon sajnálja, hogy szerencsétlen kommunikációs félreértés történt: ugyanis bejelentések valóban szoktak történni, mint ahogy azt a panaszt tévő hölgynek is elmondták, de azok kizárólag a hanghatások miatti panaszok voltak. Mint mondta, a hölggyel azóta már kimentek a helyszínre, megnézték a biztonsági rendszert, és szerinte sikerült őt megnyugtatni.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a lövedéket, mivel nagyon kicsi, megtalálni lehetetlen, tehát ilyen módon nem lehet megbizonyosodni arról, hogy a lövedék tényleg kirepült-e, esetleg a hölgy tévedett. Megismételte, hogy a lőtérről lehetetlen közvetlenül kilőni. Az viszont biztos, hogy a bejelentést nem úgy kezelték, ahogy kellett volna, ennek kapcsán a felelősségre vonás folyamatban van.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
