Hírek
2016. November 29. 08:00, kedd |
Helyi
Forrás: Pink Panthers
Bizonyítottak a Magyar Bajnokságon
November végén a Budapesti Sportkastélyban rendezték meg a 2016-os év Magyar Bajnokságát Akrobatikus Rock And Roll sportágban. Szentendre városát a Pink Panthers képviselte a táncos viadalon.
Homán Gergely és Veres Aliz children kategóriában indultak, és szerezték meg életük eddigi legszebb eredményét. A versenyen az ország legjobb gyermek korú táncosaival kellett megmérkőznie a szentendrei fiataloknak. Bár a verseny előtti hetet kisebb sérülések tarkították, ezeknek nyoma sem látszott a teljesítményben.
A nap folyamán háromszor kellett bemutatniuk táncukat a Pink Panthers versenyzőinek. Aliz és Gergő párosa rendkívül magabiztosan és meggyőzően adta elő programját, így a versenybírók egyöntetű döntése alapján a döntő körben végül az ötödik helyezést szerezték meg.
A táncsport egyesület vezető edzője, Falaki Szabolcs rendkívül büszke erre a teljesítményre, mivel, ahogy azt kiemelte, a táncoslábú gyermekek csak tavaly nyáron kezdtek el együtt táncolni, sőt a páros fiú tagja mindössze másfél éve ismerkedett meg a rock and roll alapjaival.
A Panthers-es táncosok 2016 márciusában kezdtek el versenyezni. Először utánpótlás bajnokságokon indultak, ahol gyorsan a győzelemig jutottak. Ez után a szakági területi versenyeken mérették meg magukat, ahol szép eredményeket értek el az év folyamán ( második, harmadik helyezések). A területi ranglistán elfoglalt helyük alapján kvalifikálták magukat az országos versenyekre, ahol tavasszal még nem sikerült a döntő körbe jutniuk. Nyáron sem álltak le az edzésekkel, új kűrruha és döntős vágott zene készült nekik. A sok áldozatos munka, edzés és szülői összefogás eredményeként a gyerekek egyre szebb helyezéseket értek el, míg eljutottak eddigi legjobb eredményükig.
A táncosok edzője köszönetét fejezte ki a tehetséges gyermekek szüleinek, mivel támogatásuk nélkül nem jöhettek volna létre ezek a versenyeredmények.
Aliz és Gergő eddig szépen csillogó sporttáncos karrierje természetesen itt még nem áll meg. Gőzerővel készülnek a jövő évi, már serdülő kategóriás versenyekre, ahol reményeik szerint öregbíthetik egyesületük és városunk hírnevét.
Gratulálunk a táncoslábú Panthers-es táncpárosnak!
A gyerekek a szentendrei II. Rákóczi Ferencz Általános Iskola és Gimnázium és a Barcsay Jenő Általános Iskola tanulói.
Fotó: Pink Panthers
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 05. 15:00, csütörtök | Sport
Emlékévvel és kiállítással tisztelegnek a száz éve született Grosics Gyula előtt
Grosics Gyula születésének századik évfordulóján, a róla elnevezett újbudai általános iskolában Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke meghirdette szerdán a Grosics100 emlékévet.
2026. Február 05. 14:00, csütörtök | Külföld
Donald Trump: rendkívül jó a személyes viszonyom a kínai elnökkel
Donald Trump amerikai elnök kijelentette szerdán, hogy \"rendkívül jó személyes kapcsolat\" fűzi Hszi Csin-ping kínai elnökhöz, és mindketten tudatában vannak annak, hogy mennyire fontos, hogy ez így is maradjon.
