Hírek
2016. Február 18. 14:25, csütörtök |
Helyi
Forrás: Index
Beverte diákja orrát egy szentendrei tornatanár
Bocsánatot kértek a szülők az iskolától, miután az egyik tanár beverte a gyerekük orrát.
Nem elírás, pontosan ez történt a szentendrei Ferences Gimnáziumban. Senki sem jelentette fel a hírhedten erőszakos tesitanárt, mégis kirúgták.
Múlt héten a szentendrei Ferences Gimnázium egyik testnevelő tanára arcon ütött egy gyereket, akinek ömleni kezdett a vér az orrából, értesült az Index. A nyolcadikos fiú fejét fogva szaladt a mosdóba, de így is sűrű vércseppek hullottak a padlóra, több diák lefényképezte a nyomokat.
A betört orrú gyerek szülei nem fordultak a rendőrséghez, mert információink szerint „hálásak az iskolának, hogy oda járhat a gyerekük”. A tanárt mások sem jelentették fel, pedig nem ez volt az első ilyen esete, tavaly egy kulcscsomót vágott az egyik diákhoz, akinek kisebb vágás lett emiatt az arcán.
Az erőszakos tanár akkor megúszta egy elbeszélgetéssel, most viszont kirúgták az iskolából. Információink szerint közös megegyezéssel távozott.
Frész Attila Timóteus, az iskola igazgatója kérdésünkre azt írta, hogy az eset múlt csütörtökön történt. Amint tudomására jutott, vizsgálatot indított, melynek idejére felfüggesztette a munkavégzés alól a tanárt, akinek most hétfőn „megszűnt a munkaviszonya” a Ferencesekben.
Az igazgató hangsúlyozta, hogy a sértett gyerek szülei nem tettek feljelentést, nem fordultak orvoshoz, de még az iskola vezetésénél sem panaszkodtak.
Sajnálatomat fejeztem ki az eset miatt a tanuló szülei felé, amit ők nem csak hogy elfogadtak, hanem ők kértek elnézést gyermekük helytelen viselkedése miatt - írta az atya az Indexnek.
A testnevelő tanár távozásáról az igazgató szóban tájékoztatta az érintett osztályokat, levélben a gyerek szüleit. Most hétvégén tartanak gyűlést a szülői szervezet számára, ahol szélesebb körben is elmondják, mi történt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 26. 16:00, vasárnap | Életmód
ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
