A karácsonyi szünidő alatt, amíg itthon voltak a gyerekek volt alkalmam naponta megtapasztalni a rendrakás körüli felhajtást. Ez általában úgy zajlott, hogy kora este én elkezdtem szépen kérni a gyerekeimet, hogy kezdjenek el rendet rakni a szobájukban.

Ezt persze eleresztették a fülük mellett, és játszottak tovább. Újabb próbálkozás a részemről, ugyanaz a reakció. Újabb, immár erőteljesebb kérés - most már legalább meghallották, de csak ígéretet kaptam, hogy mindjárt, mindjárt... Persze a végkifejlet az lett, hogy én jó mérgesen és hangosan veszekedtem velük, miért nem lehet rendet rakni maguk után, ha már nem játszanak, ők meg felváltva kifogásokat kerestek („Úúgy fáj a lábam!”, „Ezzel nem is én játszottam!”) vagy hisztiztek, hogy nem szeretnek pakolni és miért is kell rendet rakni.

Pár nap ilyen „idill” után leültem elgondolkozni, mit kellene csinálnom, hogy ne ilyen hangulatban teljenek az estéink. (Haragosan elég nehéz tündérmesét mesélni lefekvéskor...)

Tehát a tényálás: 1. rendet rakni kell 2. én nem akarok a gyerekeim után non-stop pakolni 3. szeretném, ha megtanulnák maguk körül a rendet, a harmóniát 4. hiába kérem szép szóval, hogy tegyék el a dolgaikat elmagyarázva a miérteket, mintha nem értenék, mit beszélek. Tényleg, mintha más nyelvet beszélnénk! És akkor beugrott, hogy tényleg más nyelven beszélünk! Én a logikát, a racionalitást, az érveket használom, az ő nyelvük pedig...A JÁTÉK! Igen, ha játékba ágyazom a kérést, bármit szívesen megtesznek! Ilyen egyszerű, csak játszva kell megtenniük, amit kérek, amit aztán már nem is éreznek kötelességnek!

Szóval ilyen játékokat eszeltem ki:
• Mindenki egy bizonyos színű játékot pakol el (vagy ha az a bizonyos szín szerepel a játékban). Ha vannak testvérek, lehet versenyezni is.

• Mondok egy betűt, és az azzal a betűvel kezdődő tárgyakat kell megkeresni, helyre tenni. Ki a gyorsabb?

• Beállítok egy órát vagy hangosan számolok tízig/húszig, ki mennyi játékot tud ezidő alatt elpakolni.

• Mission Impossible: az a küldetésük, hogy én kimegyek 2-3 percre, addig annyi játékot rakjanak a helyükre, amennyit csak tudnak, és ha visszamegyek a szobába, a lehető legtöbb tárgyat meg kell neveznem, amit elpakoltak.

• Úgy tettünk, mintha forróak lennének a tárgyak, ezért nagyon gyorsan kellett őket felkapni, és a helyükre rakni. Ennek egy továbbfejlesztett változata, hogy kesztyűben, vagy (ami még bulibb) kézre húzott zoknival kell megfogni a tárgyat.

• Valamilyen segédeszközt veszünk igénybe, pl. konyhai csipeszt a holmik felemeléséhez (nem is olyan egyszerű ám!)

• Csukott szemmel megfogni egy földön heverő játékot, kitapogatni, hogy mi lehet az, és aztán a helyére tenni.

• Lányoknál az is jó móka lehet, ha beöltöznek Hamupipőkének vagy Marry Poppins-nak és szerepjáték keretei közt raknak rendet.

• Nálunk a konyha és a nappali egybenyitott, és ha mindenhol rendetlenség van, versenyt rendezhetünk. Én a konyhát teszem rendbe, a gyerekek a nappalit: ki lesz előbb kész?

• Elkezdünk mondani egy kitalált mesét, és mindig bele kell szőni azt a tárgyat, amit a kezünkbe veszünk és közben a helyére tesszük. A mondatokat felváltva mondjuk.

• Bekapcsolok valami jó kis zenét, és énekelve-táncolva-bulizva pakolunk :)
Persze, ez a módszer néha (?) nagyon energiaigényes, sokkal könnyebb nekünk, felnőtteknek az érvekhez folyamodni, és kerek perec megmondani, hogy pakoljon el a gyerek, mert az ő szobája, ő tartsa rendben. De ha legalább néha alkalmazzuk a játékos módszert, megtanulhatják a gyerekek, hogy a nemszeretem feladatokhoz is lehet örömmel hozzáállni. Még az is lehet, hogy legközelebb maguktól rakodnak el játékosan, vagy épp új módszereket eszelnek ki. Nem utolsó sorban nagyszerű kreativitás-fejlesztő elfoglaltság!

Ha további kérdése van a témában vagy esetleg más gyereknevelési, helyzetkezelési ötletre lenne szüksége, kérdezze az Almafa Gyerekház szakértőit ITT!