Városlista
2025. december 7, vasárnap - Ambrus

Hírek

2016. December 06. 11:00, kedd | Helyi
Forrás: Szentendre Önkormányzata

Adventi Krumpliebéd

Adventi Krumpliebéd

Szeretettel várnak minden segíteni szándékozót az idén is megrendezésre kerülő adventi krumpliebédre, melyet Tolonics Gyula önkormányzati képviselő indított el még évekkel ezelőtt.

A hagyomány folytatásával rá, jóbarátunkra is emlékezünk.

Idén december 11-én, vasárnap 11-órától 14 óráig tartjuk jótékonysági ebédünket a központi étkezőben (Bajcsy-Zsilinszky u 6.). A résztvevőket most is arra buzdítjuk, hogy ebédeljenek velünk! Mi ehhez héjában főtt krumplit, vajat, ásványvizet és teát biztosítunk. Bármit, amit még itt fogyasztani szeretnének, azt nyugodtan hozzanak magukkal (pl.: kolbász, felvágott, sajt, bor stb.)!

Mi cserében annyit kérünk, hogy az aznapi vasárnapi ebédjük értékét helyezzék el az ebédlőben felállított perselyben. Az így összegyűlt bevétel a Karitász és a Máltai Szeretet Szolgálat segítségével válik karácsonyi ajándékká városunk rászorulói számára.

Várunk szeretettel mindenkit erre a közösségi, és egyben jótékonysági eseményre!

Addig is békés, elmélyülésre is módot adó adventi időszakot kívánunk!

Szentendrei Konzervatív Esték (SZEKE) Klub

Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 07. 10:12, vasárnap | Belföld

A kényelmi díj eltörlésével több mint félmilliárd forint marad az autósoknál

Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton szereznénk be, a kényelmi díj eltörlésével idén ősszel több mint félmilliárd forint marad az autósoknál

2025. December 07. 10:06, vasárnap | Életmód

Agroinform.hu: a fenyőfát vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel

December első hetében tömegesen is elkezdődött a fenyőfák árusítása az alkalmi árusok utcai és piaci standjain, a vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában

2025. December 06. 08:51, szombat | Sport

Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat

A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.

2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld

Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére

Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.