Hírek
2014. Március 26. 07:53, szerda |
Helyi
Forrás: Gosztonyi Botond
A veretlen listavezető adta fel a leckét junior kosarasainknak

Nehéz meccs várt a Szentendrei Kosárlabda SE junior csapatára a hétvégén, hiszen az eddig veretlen Zsiros Akadémia Darazsak ellen lépettek pályára a fiúk.
Zsiros Akadémia Darazsak - Szentendrei KSE
Idegenben léptek pályára a szentendrei fiúk a Kőbánya otthonában. Mivel a Kőbánya veretlen eddig a szezonban így túl sok jó nem ígérkezett a szentendreiek számára. Az első negyedet jól kezdték a szentendreiek, remek védekezést mutatott a csapat, de a negyedet mégis a hazaiak nyerték 22-15 arányban. A második negyedben egy picit elaludtak a fiúk és a kőbányaiak még nagyobb vezetéshez jutottak, akik így már 20 ponttal vezettek a félidőben.
A második félidőben már nem nagyon volt kérdés, hogy ki nyeri a mérkőzést, de a szentendreiek nagyon szépen, rendezetten játszottak, jól védekezetek. Ha ugyanezt a játékot egy hasonló kaliberű csapat ellen játsszák a fiúk, akkor valószínűleg nyernek is. A végeredmény 96-50 lett a fővárosi csapatnak, ami ahhoz képest bíztató, hogy az első meccsen majdnem nyolcvannal kaptak ki a szentendreiek. A következő mérkőzésen március 29-én hazai pályán játszik a Szentendre a Hernád csapata ellen, a találkozón pedig ezúttal is elkelne a szurkolók segítsége.
A Szentendrei Kosárlabda SE hétvégi mérkőzései:
2014.03.29.- Szombat
Gyerek csapat mérkőzései
10:00 Vagány Nyulak Pestszentimre - KLIKK Zsiráfok SE
11:30 Gödöllői Bocskai SE - Szentendrei KSE
13:00 ? – a helyszínen dől el a párosítás
14:30 ? - a helyszínen dől el a párosítás
1188 Budapest, Kisfaludy u. 33/C - Budapest Pestszentimrei Sportkastély
Kadet Lány - 14:30 Szentendrei KSE - Albertirsai SE
Junior Fiú (PM) - 16:30 Szentendrei KSE - Hernád SE
Felnőtt NBII. - 18:30 Szentendrei KSE - BLF Palota
2016 Leányfalu, Szt. Imre herceg u. 9.-11. Móricz Zsigmond Általános Iskola
Kapcsolódó cikkek:
A lány csapat is pályára lépett a hétvégén
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.
2025. Július 30. 10:05, szerda | PR
Beleznay Endre beveszi a Szigetvári Várat
sisakban, történelemmel ès humorral
2025. Július 30. 09:20, szerda | PR
„Gyógyvíz, palacsinta és humorfürdő”
Beleznay Endre csobbanása a Szigetvári Gyógyfürdőben