A kiállítás aktuális felvonása ismét, az azóta immár hetvenéves, Veszprémben élő festőművész képeit vonultatja fel.

A szeptember 18-ig a Leányfalu-Házban látogatható kiállítás változatos anyagot kínál: a portrékon át a versek ihlette illusztrációkig és nagyméretű képekig sok lehetőség adott eltűnődni azon a furcsa, otthonos-idegen világon, amely felsejlik. Egyszerre bizonytalanodik el a térbeliség és az időbeliség, a kint és bent határai éppúgy egymásba folynak, mint a jelenkori reflexiók és a mitikus utazások. Ezeken a képeken van valami máshova mutatás, a tekintetek szinte sosem ránk, a szemlélőre néznek – valami távolabbit fürkész az ablakon kitekintő vagy a fejünk fölött messzire révedő arc, valami közelebbire, valami belsőre figyel a maga elé bámuló. Kádár Tibor képei rámutatnak egyfajta éppen-állapotra: itt pár pillanat múlva történni fog valami, itt épp elmúlt egy világ, mindenhol beteljesedés vár vagy pusztulás.

„Nagyon sajnálom a festőket. Nagyon nehéz ma festőnek lenni, hiszen már mindent megfestettek, lefényképeztek, megfilmesítettek, amit itt a Földön egyáltalán látni érdemes. Például e talán legpompázatosabb tájegységünket, Kalotaszeget is. (…) És akkor jön Kádár Tibor, és azt mondja, hogy van másik, hogy létezik egy másik Kalotaszeg is. Itt találtam, önmagamban. És ez a Kalotaszeg már nem csodapalota, hanem inkább a kékszakállú herceg vára, hiszen teremről teremre haladva mind több az árnyék, míg egyszer csak ott találjuk magunkat a Panaszfal előtt” – mondta Banner Zoltán művészettörténész a tárlatnyitón.

A festő Kolozsváron született, ott szerzett diplomát, és ott indult a művészi pályája is. Kalotaszeg – szintén hazája – az elmúlt évszázadban jelképpé vált. A transzszilvanizmus eszméje úgy szervesül ezeken a képeken, hogy nem holmi letűnt hazafiságot, csak­azértis-megmaradást, patetikus szülőföldmítoszt épít, hanem az élet változékonyságát mutatja meg tisztelettel, alázattal és szeretettel. Kós Károly-portréján például nem egy öregember halotti maszkját látjuk, hanem egy igenis eleven, barázdált homlokú, szelíd tekintetű, bölcs férfit, aki épp szól hozzánk, szinte a hangját és a gesztusait is el tudjuk képzelni.

Kádár Tibor festészete a valóság színeváltozásait ragadja meg, az élő és eltűnőben lévő hagyomány keresztény és pogány rítusait, az embert, akinek a képekre vetülő belső tájai megidéznek egy valós vidéket, ami számunkra is bejárható.

Fotó: Katona Vanda

Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.