Hírek
2023. November 06. 13:59, hétfő |
Bulvár
Forrás: MTI
A szentszéki szóvivő szerint Ferenc pápa nincs rosszul, csak náthás

Ferenc pápa náthás, de nem mondta le programjait - közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő, miután az egyházfő hétfő reggel azt mondta, hogy nem érzi jól magát.
Ferenc pápa nem olvasta fel beszédét az európai rabbik delegációjával tartott találkozón. Ezt azzal magyarázta, hogy nincs jól.
Később az egyházfő, már egy másik audiencián, felolvasta beszédét, amelyet rögtönözve ki is egészített.
A Vatikán megerősítette, hogy Ferenc pápa hétfői programjai az előzetes ütemezés szerint zajlanak. Semmit nem mond le. A pápa a tervek szerint délután több mint hétezer gyerekkel találkozik, akik a világ 84 országából érkeznek a vatikáni audienciaterembe.
A 86 éves Ferenc pápa november elsején a RAI olasz közmédiának adott televíziós interjúban jónak nevezte egészségi állapotát. Hangoztatta, hogy műtétei ellenére mindent ehet, és a térdfájása is csökkent. A pápa utoljára idén nyáron, júniusban szorult belgyógyászati műtétre. Hasi sérvvel operálták meg.
Ezek érdekelhetnek még
2023. December 11. 12:11, hétfő | Bulvár
Többször megpördült az autópályán a nyári gumival közlekedő autó
Az autópályák fenntartója folyamatosan tapasztalja, hogy sokan vannak az utakon, akik még mindig nem cserélték le a nyári gumit télire.
2023. December 11. 07:36, hétfő | Bulvár
Árpa Attilát csak a kötelek fogták meg, de Rácz Jenőt is kiütötték a Szárbox döntőjében - Videó
A női döntőben Dobos Evelin és Berki Mazsi találkozott, majd a nehézsúlyú mérkőzésen Brasch Bence és Árpa Attila csapott össze, végül pedig Molnár Áron és Rácz Jenő ütközetét láthatta a közönség.
2023. December 07. 13:46, csütörtök | Bulvár
Halottnak próbálta nyilváníttatni magát egy férfi, hogy megússza a börtönt
Elfogtak egy szabolcsi férfit, aki saját maga halottnak nyilvánításával próbálta megúszni börtönbüntetését.
2023. December 07. 06:00, csütörtök | Bulvár
Hajléktalanoknak készített ajándékcsomagokat Novák Katalin
Novák Katalin szerdán részt vett a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) hajléktalanokat segítő adventi programjában.