Hírek
2016. Július 25. 07:51, hétfő |
Sport
Forrás: mti - fotó: Opel Dakar Team
A Szalay, Bunkoczi egység a 48. helyen végzett a Selyemút-ralin

A Szalay Balázs, Bunkoczi László egység a 48. helyen végzett a Selyemút-ralin, amelynek utolsó versenynapján, vasárnap Pekingben volt a befutó.
Az Opel Dakar Team tájékoztatása szerint a csaknem 11 ezer kilométeres versenyen a céldobogót a Madárfészeknél, vagyis a pekingi Olimpiai Stadionnál állították fel, a rajt helyszíne több mint két héttel ezelőtt pedig egy másik ötkarikás helyszín, a moszkvai Luzsnyiki Stadion volt.
A magyar duó május 9-én Bábolnán, a tereprali országos bajnokság idei második futamán súlyos balesetet szenvedett, mivel körülbelül 160 kilométer/órás sebességgel belehajtott egy árokba. Az autó hétszer megpördült, Szalay válla kificamodott, emellett zúzódásokat és kisebb agyrázkódást szenvedett.
"Tíz hete, a versenybalesetünk után abszolút nem gondoltam, hogy eljutunk idáig. A még mindig nem tökéletes bal vállammal az volt a legnagyobb célunk, hogy beérjünk a pekingi célba, és ez sikerült. Nagyon örülök neki" - nyilatkozta vasárnap a pilóta.
"Maratoni viadal volt, és igazából ez, vagyis a táv jelentette a nehézségét. A szervezés jó volt, de ha rajtam múlna, biztos hosszabbak lennének a mért szakaszok, és rövidebbek az összekötők, hiszen a terepralisok versenyezni szeretnek, nem pedig közúton autózni. Jó ritmusú, homokos szakaszokat jelöltek ki a szervezők, nagyon élveztem rajtuk az autózást, kár, hogy az utolsó napokban már technikai problémák nehezítették a dolgunkat" - mondta Szalay Balázs.
Az autósoknál a Peugeot-val versenyző Cyril Despres, David Castera francia kettős nyerte a Selyemút-ralit, amelyet a Liszi László és Liszi Norbert kedden - autójuk sérülése miatt - feladott.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 08:39, péntek | Sport
Konferencia-liga: Az első körben kiesett a Felcsút, továbbment a Paks és az ETO
A Paksi FC a hazai pályán aratott 1-0-ás győzelem után 1-1-es döntetlent játszott a szlovén Maribor vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulós párharcán, így 2:1-es összesítéssel továbbjutott.