- Mi a legkorábbi, illetve legkedvesebb emléke, élménye Szentendréről?
- Természetjáró volt a családunk, és erősen megmaradtak bennem a Szentendre környéki kirándulások emléke, mint ahogy az iskolai múzeumlátogatások is a szentendrei kiállítótermekben. Arra az érzésre is emlékszem, amikor tudatosult bennem, hogy milyen szép helyen élek. Későbbi élményeim közül a hivatásommal kapcsolatos volt az egyik legnagyobb: az, amikor rendbe tettük a hajléktalan szállót, és hogy az ügyet a város is felkarolta.

- Hogyan írná le röviden a városát egy idegennek?
- Az én városom egy elképesztően empatikus, jó szociális szakemberekkel rendelkező művészváros. Úgy gondolom, hogy nálunk egy olyan erős szociális háló van, amelyet mások városoknak is érdemes lenne átvenni tőlünk.

- Milyen érzés szentendreinek lenni? Miért kötődik Szentendréhez?
- Megfogalmazhatatlan, összetett érzés. Ahhoz képest, hogy a város növekszik, mégis megmaradt a kisvárosi jellege. Nálunk, Izbégen máig megmaradt a „mindenki mindenkit ismer” érzés.

- Milyennek szeretné látni Szentendrét 10 év múlva?
- Nekem tetszik az az irány, ami most folyik a városban. Művészeti élet tekintetében jó hírünk van, sok a fesztivál, a kikapcsolódási lehetőség. Szeretném, ha tovább erősödne a szociális háló, és hogy még jobban megbecsüljük az oktatási, szociális, egészségügyi szakembereinket, akiknek hivatásukból fakadóan sokat tesznek a város lakóiért.

- Mi a legkedvesebb foglalatossága magánemberként?
- Mivel a szabadidőmben is a hivatásomnak élek, gyakorlatilag alig van szabadidőm. De szeretek olvasni, és ha tehetném, többet kirándulnék