Városlista
2025. augusztus 18, hétfő - Ilona

Hírek

2017. Január 29. 00:00, vasárnap | Helyi
Forrás: szentendre.hu

A LEGSZEBB HANGSZER: AZ ÉNEKHANG

A LEGSZEBB HANGSZER: AZ ÉNEKHANG

Február 18-án Szentendrén koncertezik a fantasztikus Budapest Voices együttes. A kiváló a cappella együttes a legnépszerűbb magyar dalokat ülteti át a legszebb hangszerre, az emberi hangra.

A tizenkét énekesből álló kórus a magyar underground zenekaraitól ad elő slágereket, műsorukban Tankcsapda, Quimby, Péterfy Bori, PASO, Magashegyi Underground, Kowalsky meg a Vega átdolgozások is hallhatók. Az együttes művészeti vezetőjével, Warnusz Zsuzsával beszélgettünk.


Kinek az ötlete alapján, mikor és hogyan alakult az együttes?

2013-ban alakult együttesünk, a három alapítótag, Nagy Szabolcs menedzser, Anga-Kis Miklós koncertszervező, illetve az én ötletem alapján. Évek óta vágyam volt, hogy valami kreatív és különleges dolgot hozzak létre énekhangokkal. Korábban egy könnyűzenei suliban több mint 15 éven át vezettem énekkart, és ugyanide járt Miklós is, innen emlékezett rám, ő javasolt engem Szabolcsnak, aki kreatív embert keresett az ötletéhez. Így a kör bezárult, találkoztunk hárman 2013-ban, és nagyon nagy örömmel vágtunk bele.

A kommerszebb, ám sikerbiztos külhoni örökzöldek átirata helyett miért választották a népszerű magyar dallamok feldolgozását?

Úgy éreztük, külföldi örökzöldeket már sokszor és sokféle formában hallhatott a közönség, magyar underground dalokat 12 énekhangra és egy ütőhangszerre átírva viszont még soha. Ebben mi vagyunk az elsők.

A kórustagok között kizárólag szakmai kapcsolat, vagy baráti kötelékek is vannak?

Két kórustag, Gulyás Erika és Faith Ildi már nagyon régóta barátnőim. Többeket ismertem már a csapatból, mert a tanítványaim voltak, és pár énekessel a kórus révén találkoztam először. A tagcserék során, fokozatosan nagy baráti társasággá alakult a Budapest Voices.

A magyar dalok ötletgazdag feldolgozásán túl a lemezek megjelenéséhez is hozzáadódik pár sziporka: 2014-ben megjelent albumukhoz színes magazin, tavaly megjelent lemezükhöz szakácskönyv is jár.

Igyekszünk a hagyományoktól eltérni. Az első lemezünk, az Alternatívák saját újságunk, a Budapest Voices Magazin mellékleteként jelent meg. A lemezmegjelenés napjával egyidejűleg reggeli koncertet tartottunk a Szent Gellért téri metrómegállóban. A második lemezünk, a Finomra hangolva saját szakácskönyvvel jelent meg, ami az Ízbűvölők címet kapta. A kötetben a kórustagok receptjei szerepelnek. Tavaly év végén pedig mini CD-n jelentettük meg a kislemezünket, amit egy karácsonyfadíszbe csomagoltuk.

Milyen új lemezterveik vannak?

Egyelőre annyi publikus, hogy 2018 elején jelenik meg a harmadik nagylemezünk, és szerintem erős koncepcióval.

Dalaikból milyen válogatást hallunk majd a szentendrei koncerten?

Egy best of programot adunk elő, a fentebb felsorolt három CD-ről válogatunk dalokat. Biztos lesz Autó egy szerpentinen (Quimby), Adjon az ég (Tankcsapda), Hajolj bele a hajamba (Péterfy Bori & Love Band), Ennyi csak (Kowalsky meg a Vega), Magam adom (A kutya vacsorája) és Gyémánt (Kimnowak). A többi legyen meglepetés!

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld

Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő

Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.

2025. Augusztus 17. 08:43, vasárnap | Életmód

Az Apple negyedik éve a világ legértékesebb márkája

2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld

Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ

A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.