Hírek
2014. Július 10. 07:44, csütörtök |
Helyi
Forrás: BKV Zrt.
100 éves a szentendrei HÉV kocsiszín – nyílt nap szombaton
Színes programokkal vár minden közlekedésbarátot és érdeklődőt július 12-én szombaton 10 és 16 óra között a BKV Zrt. a szentendrei HÉV kocsiszín építésének 100. évfordulója alkalmából.
Idén ünnepli 100. születésnapját a Városi Tömegközlekedési Múzeumnak helyet adó Szentendrei HÉV kocsiszín épülete. A háromhajós, vasbetonvázas kocsiszínt, mely az 1990-es évek elejéig szolgálta ki a vonalat, Zielinski Szilárd neves építőmérnök, a hazai vasbetonépítés „atyja” tervezte, a kivitelezési munkákat pedig Sorg Antal építőipari vállalata végezte.
A ma már műemléki védettség alatt álló épület elmúlt évszázadára emlékezve július 12-én a BKV Zrt. nyílt napot tart a szentendrei HÉV végállomás, illetve a Városi Tömegközlekedési Múzeum területén.
A több helyszínen zajló izgalmas programok – melyek során megismerhető a múzeum és járműparkjának története – a közlekedés iránt érdeklődők és a gyermekes családok számára egyaránt kiváló kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak. Kis létszámú szervezett csoportokban, szakemberek kalauzolásával bejárható a HÉV telephely, megtekinthető a legendás MX A szerelvény vezetőfülkéje, fel lehet szállni az egyedi magyar fejlesztésű Ganz metrószerelvényre, a járműben pedig bárki tesztelheti ismereteit az utolsó magyar metróról. Az egész napos ingyenes gyerekprogramok között kicsik és nagyok egyaránt találnak szórakozást: lesz makett-, és sapka készítés, öltöztethető BKV baba, rajzverseny, zsákbamacska, és még számtalan izgalom. A csarnokban pedig a Magyar LEGO-Vasút Klub terepasztala várja az érdeklődőket.
A rendezvény – a közlekedésbarátok nagy örömére – nosztalgiabusszal is megközelíthető. A korhű állapotú Ikarus 180-as csuklós busz a BKK nosztalgia díjszabása szerint vehető igénybe az alábbi menetrend szerint:
Deák tér – Szentendre: 10:00; 12:30; 15:00
Szentendre – Deák tér: 11:30; 14:00; 16:30
Minden érdeklődőt szeretettel várunk szombaton Szentendrén! A belépés díjtalan!
Helyszín:
Szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum – HÉV Végállomás
2000 Szentendre, Dózsa György út 3. (közvetlenül a HÉV végállomás és a Volán pályaudvar mellett)
Időpont:
2014. július 12. szombat 10.00-16.00 óra
BKV Zrt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 19. 17:32, vasárnap | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: továbbra is keresik az eltűnteket
Továbbra is keresik a szombat éjjeli dunai hajóbalesetben eltűnteket, a Verőcétől délre található teljes magyarországi folyószakaszon
2024. Május 19. 17:10, vasárnap | Sport
Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat vasárnap, ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben.
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás