Hírek
2015. Március 10. 07:28, kedd |
Helyi
Forrás: lvp/szentendrei rendőrség
Három betörő garázdálkodott a környéken – elkapták őket

Őrizetbe vettek a szentendrei rendőrök három, betöréssel gyanúsított férfit a minap. A banda több bűncselekménnyel is gyanúsítható.
A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Krisztián 19 éves és U. Zoltán 35 éves érdi, valamint Cs. József 29 éves szentendrei lakosok ellen.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység- irányítási Központjába március 6-án 20 óra 25 perc körüli időben érkezett állampolgári bejelentés arról, hogy egy szentendrei ingatlanba ismeretlen tettesek betörtek és a sértett két személyt látott elfutni Leányfalu irányába. A Szentendrei Rendőrkapitányság járőrei és a leányfalui körzeti megbízott ezzel egy időben észlelték, hogy egy szentendrei vendéglátóhely előtti parkolóból egy személygépkocsi fordul ki a 11-es számú főútra Szentendre irányába. A járőrök intézkedés alá vonták a járművet, amelyben U. Zoltán és társai utaztak. A rendőrök a gépkocsi átvizsgálása során különféle ékszekereket, sapkákat, kesztyűket, lámpát, csavarhúzót és feszítővasat találtak.
A rendőrök elfogták a három férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy március 6-án 20 óra körüli időben egy szentendrei lakóház teraszajtaját befeszítették és a lakásból készpénzt, ékszereket, valamint egyéb tárgyakat tulajdonítottak el. Az értékeket a járőrök az intézkedés során a gépkocsiban megtalálták és lefoglalták.
A gyanúsítottak továbbá – a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint –március 2-án 7 óra és 20 óra közötti időben betörtek egy tahitótfalui családi házba és onnan ékszereket, készpénzt, valamint egyéb tárgyakat tulajdonítottak el.
A három férfit a rendőrök – előállításukat követően – mindkét ügy vonatkozásában gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették őket, valamint előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásuk indítványozására. A nyomozók vizsgálják, hogy a három férfi további bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható-e.
A gyanúsítottak ellen a további eljárást – őrizetbe vételük mellett – a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Április 16. 07:32, szerda | Belföld
Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát
Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok
2025. Április 16. 07:31, szerda | Külföld
Amerikai különmegbízott: Putyin tartós békét szeretne
Meggyőző volt a múlt heti találkozó Vlagyimir Putyin orosz államfővel, lehetőség látszik az orosz-amerikai kapcsolatok átformálására és az orosz elnök végül kimondta, hogy a tűzszüneten túl tartós békét szeretne