Városlista
2024. július 8, hétfő - Ellák

Hírek

2014. Január 10. 08:00, péntek | Helyi
Forrás: lvp

Célban a Kőzúzó utcai sportpálya felújítása - 100 milliós beruházás - VIDEÓ

Célban a Kőzúzó utcai sportpálya felújítása - 100 milliós beruházás - VIDEÓ

Hamarosan elkészül a Kőzúzó utcai sporttelep felújítása. A 100 millió forintos pályázati támogatásból a labdarúgópálya és az öltöző már elkészült. A beruházás mellett két kisbuszt is vásárol a Dunakanyar SE.

Már a finisben tartanak a Dunakanyar SE kezelésében lévő Kőzúzó utcai sportpálya felújításai munkái. A sporttelep 100 millió forintból pályázati lehetőségnek köszönhetően újul meg. A beruházás keretében már a labdarúgópálya el is készült.

Batári Csaba az egyesület vezetője kifejtette, hogy a pálya mellett, ahogy fogalmazott, a korábban förtelmes állapotban lévő öltözőépületet is, 200 négyzetméter alapterületen a kis fitnessteremmel együtt, sikerült felújítani. Jelenleg még a bútorok hiányoznak az épületből, de a tervek szerint ezek is meglesznek február közepéig. A márciusi bajnoki kezdéstől így teljesen berendezett és korszerű létesítményben sportolhatnak a gyerekek.

A fejlesztések azonban ezzel nem értek véget, mivel újabb pályázati forrásból két kisbuszt is vásárol az egyesület, valamint a későbbiekben egy sportcsarnok építését is tervezi a focipálya mögött.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Július 08. 08:06, hétfő | Életmód

Retro hétvégét tartott a MÁV

Visszarepített az időben a vasúttársaság.

2024. Július 08. 08:05, hétfő | Belföld

Fokozódik a hőség a héten

Fokozódik a hőség a héten, a hőmérséklet csúcsértéke a hét második felében már megközelíti a 40 Celsius-fokot. Elszórtan egy-egy zápor, zivatar kialakulhat

2024. Július 08. 08:03, hétfő | Belföld

Elrendelte a Kúria a főpolgármester-választás szavazatainak újraszámlálását

Elrendelte a Kúria a főpolgármester-választás szavazatainak újraszámlálását.